Főoldal

2015. március 27., péntek

Gyulladások



Gyulladások a szervezetünkben


Első olvasásra biztosan sokak számára „érdektelen” témát érintünk, azonban jó, ha tisztában vagyunk azzal, hogy minden betegség mögött valamilyen gyulladási folyamat áll!
Ha ilyen szemszögből vizsgáljuk meg a főcímünket, máris jobban felkelti mindenki érdeklődését! Nézzünk kicsit bele mélyebben a témába; részletezzük kicsit jobban, mi is a gyulladás és milyen problémákat okozhat!



A gyulladás az immunrendszer láncreakcióra épülő válasza egy fertőzésre vagy irritációra. Jellemzői a duzzanat (tumor), a vöröses szín (rubor), a fájdalom (dolor), a melegség (calor) és az adott szerv funkciójának kiesése. A gyulladás az egyik leggyakoribb kórfolyamat, melynek célja a szövetkárosodás okainak és következményeinek felszámolása!

Több fajtája ismeretes időtartam szempontjából:
-          túl heveny (hyperacut) – rövid ideig tart és halálos kimenetelű
-          heveny (acut) – kb 4 nap alatt zajlik le
-          elhúzódó, félheveny (subacut) – 4-8 hétig tarthat
-          idült, krónikus gyulladás,a mi évekig is elhúzódhat


Az akut gyulladás általában hasznos, és gyógyító folyamat

Rövid ideig tartó, védekező immunreakció, amely ellensúlyozza a külső hatásokat. Mihelyt a gyulladási reakció semlegesítette a külső, káros behatást, hatékony gyulladásellenes vegyületek szabadulnak fel, és megindul a gyógyulási folyamat.


A krónikus gyulladás káros, mert károsítja és elpusztítja a szöveteket

Ha a gyulladást kiváltó külső hatás nem múlik el, újra támadja a szervezetet, akkor folyamatos alacsony szintű gyulladásos folyamatot eredményez, ezt nevezzük krónikus gyulladásnak!
A krónikus gyulladás csendes, észrevétlenül bujkál a testünkben. Gyakorlatilag bármely szervezetben megjelenhet.




A gyulladások kialakulását elősegítő étrend

1.)    Nem elég omega-3, túl sok omega-6

A szervezetünkbe bevitt zsírsavakból testünk különböző hormonokat szintetizál. Az omega-6 zsírsavakból, amelyek a sokszorosan telítetlen növényi olajokban vannak (sáfrányolaj, napraforgóolaj, kukoricaolaj), olyan anyagok képződnek, amelyek elősegítik a gyulladást. Elődjeink étrendjében az omega-6 és omega-3 zsírsavak aránya 1:1 és 2:1 között változott. Ez pont megfelel az egészséges aránynak! Napjainkban az arány akár 10:1 és 40:1 között mozog, sőt, vannak akiknél 100:1-et is eléri! Ennek következtében a szervezet arra kényszerül, hogy túl sok omega-6  zsírsavat használjon fel a sejtek, szövetek és hormonok felépítéséhez, így felborul a szervezet egyensúlya, és az egyensúly eltolódik  a betegségre való hajlamok irányába.
Az omega-6 zsírsavak túlsúlya annak köszönhető, hogy rohamosan csökken az olajos halak fogyasztásának aránya (ezekben találhatók meg omega-3 zsírsavak), miközben ételeink egyre több növényi olajokat tartalmaznak (omega-6).
Tovább rontja a helyzetet, hogy a nagyüzemi állattartásban nevelt állatok nagy része szintén omega-6 zsírsavakban gazdag! Manapság már csak a birkát és a bárányt tartják következetes módon.
A szabadon tartott csirkék több omega-3 zsírsavat tartalmazó táplálékot csipegetnek, így ezek húsában jobb az omega6/omega3 arány!



2.)    Túl kevés zöldség és gyümölcs

A zöldségek és a gyümölcsök nagyon fontos táplálékok az emberi szervezet számára! Értékes polifenolokat tartalmaznak, amelyek a szervezetre jelentős gyulladáscsökkentő hatást gyakorolnak. A polifenolok képesek megakadályozni egyes enzimek működését,  ezzel olyan gyulladáscsökkentő hatást kiváltva, ami még egyes gyógyszerekénél is erősebb!
Mivel túl kevés zöldséget és gyümölcsöt fogyasztunk, ezért bizonyos enzim szabályozók és blokkolók nincsenek jelen a szervezetünkben megfelelő mennyiségben!, ezáltal még nagyobb teret adva a gyulladások kialakulásának. A szervezetünkben fellobbanó tűzvész kirobbanását tovább segíti a sok gyorséttermi „kaja” is!



3.)    Túl sok só

Ezt a kérdést igazán csak azok értik, akik különböző autoimmun betegségben szenvednek. Ezek a betegségek az idegrendszert, az ízületeket, a pajzsmirigyet támadják, ahol helyi én intenzív krónikus gyulladást okoznak az érintett szervben. A magas só tartalmú étrend rossz hatással van a betegségek állapotára.








A gyulladás kialakulását elősegítő főzési technikák


Amikor egy fehérjetartalmú ételt magas hőmérsékleten sütünk vagy főzünk, akkor a fehérje glükózzal vagy más cukorral összekapcsolódva úgynevezett glikációs végterméket eredményez. Ennek rövidítése az AGE. Magas hőmérsékleten sütve az ételek megbarnulnak, és ez a színváltozás az AGE komponensek képződésének a jele! Ezek a vegyületek elősegítik a gyulladás kialakulását! Vagyis érdemes tudnunk, hogy a leghatékonyabb öregedésgátlás (Anti- AGE), ha kiiktatjuk az étrendünkből az AGE vegyületeket!

A legismertebb ilyen vegyület az akrilamid, amely a keményítő tartalmú ételekben képződik, ha magas hőfokon sütjük őket. Ilyen például a burgonya, a pirítós stb. Ezek nem mellesleg rákkeltő hatású vegyületek is!

AGE vegyületek a szervezetünkben is képződnek, ezek glükózt képesek hozzákapcsolni a fehérjékhez. Abban az esetben, ha ezek az anyagok nem enzimatikus úton kapcsolódnak össze, akkor keletkeznek AGE vegyületek! Ez akkor játszódik le, ha a szervezet glükóz szintje tartósan magas! Ez azért fontos, mert a cukorbetegeknél, akiknél ez a szint állandóan túl magas tartományban mozog, sokkal könnyebben alakulnak ki gyulladások!

Van azért jó hír is! Főzési szokásaink megváltoztatásával ezeket a vegyületeket kiiktathatjuk az életünkből!

Cél az egyensúly megtalálása!

Néhány étel, amik nagy mennyiségben tartalmaznak ilyen, és hasonlóan káros vegyületeket:
-          tejpor
-          iparilag előállított étel illetve csecsemőtápszer
-          grillezett húsok
-          olajban sült halak
-          kávé
-          cola
-          szójaszósz
-          füstölt ételek
-          sózással tartósított ételek
-          rövidebben összefoglalva: a legelterjedtebb gyorsételek

Amennyiben a szervezetünkbe túl sok hasonló ételt viszünk be, nem csak krónikus gyulladások alakulhatnak ki, hanem megnő az inzulin-rezisztencia és az anyagcsere-betegségek kockázata is!

  



Gyulladás és a szabad gyökök kapcsolata


Bizonyára már mindenki hallott valamilyen formában a szabadgyökök káros hatásairól. Ami fontos, hogy valójában csak a túl sok szabad gyök káros, mivel bizonyos mennyiségű szabadgyök előfordulása a szervezetünkben teljesen normális és szükséges, mivel ezek biztosítják a kórokozókkal szembeni immunválasz egy fontos részét.

Mik is pontosan a szabadgyökök?

Minden embert molelkulák alkotnak, a molekulák pedig atomokból épülnek fel. Minden atom körül elektronok találhatók. Az elektronok általában párosával fordulnak elő, azonban bizonyos reakciókban az elektronpár egyik tagja leszakadhat. A megmaradt atom egy instabil szabadgyök, amelynek egy párosítatlan elektronja van.

Minden szabad gyök próbál stabillá válni, azonban ehhez, egy másik molekuláról kell letörnie egy másik elektront, így ez egy hosszú folyamat, mire minden molekula újra stabillá válik. ez a láncreakció igen káros a szervezetre nézve. A reakciók sorát megállíthatjuk antioxidációs enzimekkel, illetve antioxidáns hatású anyagokkal, mint pl az E-vitamin, a likopin, vagy a C-vitamin.  Egyéb ilyen hatású anyagok még a fitotápanyagok, mint pl. a polifenolok, amik nagyon fontosan egyészségünk megőrzésének szempontjából.

A szövetekben a szabad gyökök által okozott károsodások elősegítik a korral járó betegségek kialakulását és az idő előtti öregedést is! Ilyen ismert káros tényezők pl. a dohányzás, a sugárzás (UV, RTG, és rádiófrekvencia) és az gyulladásos állapot.

A védelem érdekében szükség van sokféle nyomelemre, vitaminra, omega-3 zsírsavakra és fitotápanyagokra.

Néhány évvel ezelőtt az ausztrál Környezet- és Egészségtudományi Központ megállapította, hogy:

„Egyre több bizonyíték támasztja alá, hogy az emberiséget sújtó legtöbb degeneratív betegség eredete a káros szabad gyök reakciókban keresendő. Ezek között a betegségek között találhatjuk a rákot, a gyulladásos ízületi betegségeket, az asztmát, a cukorbetegséget, az öregkori demenciát és a degeneratív szembetegségeket. A biológiai öregedés folyamata szintén összefüggésben áll a szabad gyökökkel!”




A megoldás: általános étrend és életvitel változtatás

1.)    Gyulladáscsökkentő étrend

Legfontosabb gyulladáscsökkentő ételek a zöldségek, gyümölcsök és a halak. Omega-3 zsírsavban gazdag halak közé tartozik: lazac, makréla, hering, fonthal, szardínia.
Antioxidáns gyümölcsök:  feketeáfonya, málna, szeder, földieper, cseresznye, feketeribizli. Étékes zöldségek:  brokkoli, répa, spárga, olíva bogyó, spenót, káposzta. Jótékony hatásúak még a gombafélék is!

Amit érdemes elkerülni:

-          burgonya
-         
-          napraforgó-, sáfrány-, szója-, kukorica-, pálmaolajok
-          hidrogénezett növényi zsírok (margarin)
-          édesített joghurtok, jégkrémek
-          nagyüzemi gazdaságból származó húsok
-          finomított fehér liszt
-          cukrozott müzli, kukorica pehely
-          édes sütemények
-          tészta
-          cukor
-          cukros üdítők



2.)    Egészségesebb főzési technika

Váltsunk inkább olíva olajra. A húsokat pároljuk, vagy lassan főzzük! A zöldségeket érdemes gőzben párolni. Az egybesült húsokat bedörzsölhetjük kakukkfűvel vagy oregánóval, ez meggátolja az AGE vegyületek képződését.




3.)    Mozgás

A mérsékelt testmozgás gyulladáscsökkentő révén elősegíti mindenki egészségbeli állapotát!




4.)    Immunerősítés, avagy védjük meg szervezetünk akut gyulladás elleni válaszmechanizmusát

A leghatékonyabb és legtermészetesebb módon (1-3), (1-6) bétaglükánokkal támogathatjuk immunrendszerünket. Ezek a vegyületek a poliszacharidok osztályába tartoznak, és leghatásosabb verziójukat sütőélesztőből lehet kinyerni. 




5.)    Tegyünk egészségtelen környezetünk ellen

Amennyiben káros szokásaink vannak, főleg a dohányzás, ideje van felhagyni vele!




6.)    Megfelelő szájhigiénia

A periodontális betegségek és a fogak elvesztése több tanulmány szerint is kapcsolatban áll a szív és érrendszeri megbetegedésekkel. Illetve ennek fordítottja is igaz! Az ínyben fellépő gyulladás minden bizonnyal megnöveli a test egyéb részében is a degeneratív betegségek kialakulásának kockázatát!








„A gyulladásos betegségek alapvetően járulnak hozzá szinte minden krónikus betegséghez…az ízületi gyulladáshoz, a Crohn-betegséghez, a cukorbetegséghez, a depresszióhoz, valamint az olyan óriási számú áldozatokat követelő betegségekhez, mint amilyenek a szívbetegségek és az agyvérzés!”
/Scientific American 2009/



Felhasznált irodalom: prof. dr. Paul Clayton - Ne gyulladj be!

2015. március 12., csütörtök

Tudjunk különbséget tenni! Fitoterápia - Aromaterápia - Homeopátia



Fitoterápia, aromaterápia, homeopátia




Éppen aktuális témában próbálunk kicsit rendet tenni! A nem régiben a homeopátiával kapcsolatban publikált cikkekre reagálván, próbálunk egy kicsi rendet teremteni a látszólagos káoszban!
 
Többféle ember létezik. Vannak, akik a gyógyszerekkel való gyógyításban hisznek, vannak, akik a természetes gyógymódokban hisznek, és vannak, akik próbálnak elevickélni a média által gyártott káosz hálói között. Ezért próbálunk most tisztázni pár dolgot ezzel a témával kapcsolatban.
 
Nem csak azokhoz szólunk, akik a természetes gyógymódokkal értenek egyet, hanem mindenkihez, aki szeretne tisztán látni!


Sokak számára a homeopátia egyenlő mindenféle gyógynövényekkel való kezelésekkel, és a természetes gyógymódok mindegyikével…

Első megjegyzésünk a témában a következő lenne:


A HOMEOPÁTIA NEM EGYENLŐ A GYÓGYNÖVÉNYES /AROMATERÁPIÁS VAGY TERMÉSZETES KEZELÉSEKKEL!


Sajnos sokak fejében a tisztázatlan fogalmak miatt ezek a KÜLÖNBÖZŐ kezelési ágazatok összemosódtak az évek során!


Nézzük hát meg, melyik tudományág mire való, és mit is jelent valójában!






 
Homeopátia

 Kezdjük a leggyakrabban emlegetett témával. Vizsgáljuk meg közelebbről mit is takar a Homeopátia szó.

A homeopátia alternatív gyógymód, amelyet elsőként Samuel Hahnemann írt le a XVIII. században. Alkalmazói szerint a betegségek olyan szerekkel kezelhetők, amelyek egy egészséges emberben a betegséghez hasonló tüneteket váltanak ki. Ez alapjában véve még nem lenne probléma, hiszen tudjuk, hogy az akadémikus orvoslás által preferált oltások is ilyen módon működve juttatják be a legyengített vírusokat a szervezetbe, ezáltal kiváltva válaszreakciót. Azonban az nem mindegy, hogy milyen dózisban és módon juttatjuk be ezeket az anyagokat a szervezetünkbe!


Vegyünk egyetlen csepp koffeinoldatot, oldjuk fel 99 csepp vízben, és megkapjuk azt, ami a homeopátiás 'centesimal' (1C) hígításként ismert. Ennek az 1C hígítású oldatnak egy cseppje 99 csepp vízben oldva a 2C hígítás. Ennek a 2C oldatnak a víztartalma 99.99%, és csak 0.01% koffein. A 3C hígításnál 0.0001% koffein, a 4C-nél ez már 0.000001%. Homeopátiás termékeket általában 6C-től (0.000 000 0001%) 30C-ig lehet kapni (0.000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 1%), ami azt jelenti, hogy ilyen hígítású oldattal fröcskölik le a cukorgolyókat.

A hígításon kívül van egy másik technika, ezek alapján tökéletesítették évtizedek alatt a hoemopátiás szereket. Ez nem más, mint a dinamizálás.
Amikor Hahnemann lovas kocsin szállította készítményeit, eszébe jutott egy újabb ötlet. Kitalálta, hogy az erős rázás még erősebbé teszi a gyógyhatást. Ezt a rázást dinamizálásnak nevezzük. Amikor a homeopata a módszernek megfelelően készíti a homeopátiás gyógyszert, minden hígítási fázis után összerázza-ütögeti az oldatot tartalmazó üveget. Ez a tevékenység a potenciálás.
A modern homeopaták úgy gondolják, hogy a potenciálás az a tevékenység, amikor a víz átadja a rezgéseit az oldatnak, amely ezek után emlékezik az eredeti anyag rezgéseire.

Tehát összefoglalva, a homeopátia olyan alternatív gyógymód, amelynél a vegyületek sokszoros hígítás után cukor alapanyagú „tablettákba” zárva kerülnek a boltok polcaira.





Fitoterápia

Menjünk egy kicsit tovább és nézzük miben is különbözik az előbb leírt kezelés a gyógynövényekkel történő kezelésektől!

Azokat a növényi termékeket, amelyek gyógyhatóanyagokat tartalmaznak szervezetünk számára, drogoknak nevezzük!

Már az ősember megfigyelte, hogy az állatok, amikor megbetegszenek, füveket esznek. Az elődeinknek nem voltak laboratóriumjaik, és mégis tudták, hogy egyes betegségeknél milyen gyógynövényeket adjanak. Így alakult ki a népi gyógyászat, amelynek alapján később szakmává alakult, és tudományos alapokon kezdték a gyógynövényeket alkalmazni.

A fitoterápia a gyógynövényekkel való gyógyítást jelenti. Bár számos gyógyszer hatóanyaga növényi eredetű, a fitoterápia alatt magának a növénynek vagy illóolajának az alkalmazását értik. A fitoterápia alapvetően az egyes népcsoportok tradicionális, népi gyógyászatra épít, de számos gyógynövény esetében tudományos módszerekkel is igazolt a terápiás hatékonyság. Az Európai Unión belül forgalomba hozható gyógynövények, növényi készítmények regisztrációját az Európai Gyógyszer Ügynökség (European Medicines Agency) végzi, az elbírálás a gyógynövényekkel foglalkozó testületének (HMPC, Commitee on Herbal Medicinal Products) véleménye alapján történik, utóbbi monográfiák formájában összegyűjti az adott gyógynövénnyel kapcsolatos tudományos bizonyítékokat, ismert mellékhatásokat, illetve a tradicionális felhasználást is.

A fitoterápia átmenetet képez a konvencionális orvostudomány és az alternatív gyógyászat között, sok gyógynövény szerepel például a hivatalos gyógyszerkönyvekben és felírható magisztrális készítményként. A nyugati világban a fitoterápiával kapcsolatban publikált tudományos közlemények minőségüket tekintve rendszerint nem maradnak el a konvencionális terápiákat vizsgáló cikkektől. Ettől függetlenül a fitoterápia azért számít alternatív kezelési módszernek, mert a nyugati orvosképzésben nem hangsúlyos, a terápiás gyakorlatban ritkán alkalmaznak gyógynövényeket, így a felhasználásuk Magyarországon jelenleg elsősorban a természetgyógyászathoz köthető. (Ezzel szemben Németországban például a fitoterápia jogilag erősebben szabályozott, az összes ilyen készítmény több mint felét orvosok rendelik, a költséget pedig az egészségügyi biztosítás fedezi.) Emellett olyan betegségeknél is alkalmazhatják őket, melyekre vonatkozóan nincsen tudományos adat, ez elsősorban az egzotikus (pl. távol-keleti vagy dél-amerikai) gyógynövényekre igaz, melyekkel kapcsolatban kevés a nyugati tapasztalat.



Hogyan tudjuk ezeket a gyógynövényeket elkészíteni? Hogyan vonjuk ki a hatóanyagot?

Teák:
A vizes kivonatokat TEÁKNAK nevezzük.
Többféleképpen készíthetjük el ezeket a kivonatokat:
-          forrázat:
o   a növények puha száraiból, leveleiből, virágaiból készíthető
o   a felaprított drogot jól zárható, ép zománcú edénybe tesszük, majd leforrázzuk
o   kb 20 percig állni hagyjuk, majd leszűrjük
o   amennyiben a drog hőérzékeny alkotóelemeket is tartalmaz, az adott mennyiség felét forrázzuk csak le, a másik felét hideg vízben áztatjuk legalább fél napig, majd összeöntjük
-          főzet:
o   a növények keményebb részeiből pl. gyökerek, kéreg vagy keményebb szárból készítjük
o   a felaprított növényi részeket legalább 10 percig áztatjuk 20°C-os vízben
o   felforraljuk, majd 4-5 percig gyenge tűzön hagyjuk
o   lefedett edényben 20-25 percig tároljuk, szűrés után fogyasztható
-          ázat:
o   a hőérzékeny hatóanyagokat (pl a C-vitamin tartalmú csipkebogyó) tartalmazó növényekből készítjük
o   a felaprított növényt szobahőmérsékletű vízben, ép zománcú edényben 12 órán át áztatjuk, majd szűrjük
o   a szűrlet azonnal fogyasztható



Tinktúrák:
Az etil-alkoholos kivonatokat nevezzük tinktúráknak.
70-96%-os etil- alkoholt használunk ezen kivonatok elkészítésénél. Levelekből, virágokból, termésekből vagy különböző kérgekből.
-          egy rész aprított növényi részt 5 rész etil-alkohollal egyesítünk
-          legalább 8 napig állandó hőmérsékleten állni hagyjuk, majd szűrjük
-          alkalmazható hasonló kivonási eljárással glicerines oldat is!



Olajos kivonatok:
A zsírban oldódó hatóanyagokat növényi olajokkal tudjuk kivonni.  Általában napraforgóolajat, vagy olívaolajat használunk.
Elkészítési folyamata teljesen azonos a tinktúrák elkészítési folyamataival!




Aromaterápia

Harmadik nagyobb egységnek az aromaterápiát választottuk, ami szintén egy teljesen különálló kezelési fajta.

Aromaterápián az illatokkal való gyógyítást értjük! Ez a tudományág a természetes növényi illóolajok jótékony hatásait használja fel.
Az illatok, mint inger az idegrostokon keresztül jutnak az agykéregbe, ahol a megfelelő sejteket ingerlik. Ennek hatására javul a közérzet! Az aromákat ősidők óta alkalmazza az emberiség: lelki panaszokra, fertőzésekre, frissítésre, sebgyógyításra. A XX. századtól fertőtlenítő, gyulladáscsökkentő, üdítő, keringésfokozó, hangulatjavító, hámképző, nyugtató, fájdalom- és vérzéscsillapító anyagként egyaránt alkalmazzuk az illóolajakat.

A klasszikus aromaterápia két módon tudja a hatóanyagokat a szervezetbe juttatni:
-          a bőrön keresztül
-          a légutakon keresztül

Az illóolajok koncentrátumok, ezért legtöbbjük közvetlenül bőrre téve irritáló hatású lehet! Ezért ha bőrre szeretnénk kenni őket, alapozó olajakat kell használjunk! ( olívaolaj, búzsacsíraolaj, avokádóolaj, napraforgóolaj, szőlőmagolaj, marackmagolaj)
Az alapozó olajakhoz 1-3% illóolaj adható maximum!

Ha nem éppen bőrön keresztül szeretnénk alkalmazni illóolajainkat, akkor választhatjuk még
-          az inhalálást: az idegrendszeren keresztül hat szervezetünkre
-          a párologtatást: nyálakoldó, torok és arcüregeink fertőtlenítésére szolgál






Reméljük ezen írásunk elolvasása után már mindenki tudni fogja, hol van a határ a különböző kezelések között! Érdemes minden utána olvasni mindennek, mielőtt a természetes gyógymódokat leírnánk teljesen!






Az egész-ség, ahogy a szó üzeni, azt jelenti, hogy "egész" vagy, teljes. Önmagaddal és a világgal egységben élsz. Harmóniában van a tested a lelkeddel, lelked a szellemeddel. Gondolataid és érzéseid segítik a szerveid és sejtjeid működését. Egész lényed harmóniában, vagyis szeretetben él a többi emberrel és az egész természettel. Alapvető létélményed ilyenkor a boldogság.

Müller Péter